Alois Hitler, az Osztrák-Magyar Monarchia vámtisztviselõje volt. Több gyermeke született, de csak Adolf és Paula érte meg a felnõttkort. A gyerekek anyjukkal együtt rettegtek a sokszorbrutálisan viselkedõ, zsarnoki apától. Általánosan elterjedt vélemény, hogy Adolf Hitler zsidók iránti féktelen haragja az apja iránt érzett gyûlöletbõl táplálkozott.
Klara Polzl második unokatestvére és harmadik felesége volt Aloisnak. Klara sokkal fiatalabb volt férjénél, aki teljes mértékben uralkodott rajta. Nagyon szerette Adolfot, de képtelen volt megoltalmazni a fiút az apa kegyetlen büntetéseitõl. Mint minden XIX.századi engedelmes feleség, Klara soha sem szólt bele abba, hogy férje hogyan fegyelmezi a gyermekeket. Egyes pszichológusok elemzése szerint ez az anyjával való szeretem-gyûlölöm kapcsolat magyarázza Hitler állandóan felfokozott indulatait. Az apa foglalkozása miatt a Hitler családnak gyakran kellett más városba áttelepednie. Alois Hitler egyébként is szerette a költözködést. Volt, hogy egy éven belül háromszor is költözködött egy városon belül. Ez semmiképpen
sem magyarázható hivatali okokkal. Az állandó hurcolkodás csak még zavarosabbá tette Hitler amúgy is bizonytalan gyermekkorát. Az elemi iskolában Hitler jó tanuló volt, de késõbb leromlott és középszerûvé vált. Linzi iskolai tanára nem is nagyon emlékezett vissza tanulmányi képességeire, arra azonban igen, hogy Adolf gyakran beszélgetett a szélben hajladozó fákkal. A fiatal Hitler barátai arról számoltak be, hogy hosszú, magányos sétákat tett a Linz környéki kirándulóhelyeken. Megmászta a hegycsúcsokat és szónoklatokat intézett a szélnek. Magányos sétái után Hitler mindig örült, ha találkozott legjobb barátjával Augustin Kubizekkel, de ingerült lett, ha barátja megkérdezte, hogy mi a baja. Fogd be a szád, morogta ilyenkor, és hagyj békén! Néha még hozzátette: Magam sem tudom, mi a baj. Egy alkalommal Kubizek vette a bátorságot és dacolva Hitler hírhedt temperamentumával tovább kérdezõsködött. Azonban érdekes módon Hitler nem dühödött be. Szelíden mosolygott, megköszönte barátjának az együttérzést és csak annyit mondott: Még te sem segíthetsz rajtam. Valami rajta kívülálló erõ már ilyen fiatal korában beárnyékolta Hitler életét. 1903-ban Alois Hitler 65 éves korában váratlanul meghalt és magára hagyta Klarat a 14 éves Adolffal és a kis Paulával. Alois halála után a család az osztrák birodalmi nyugdíj szerény, de elégséges összegébõl élt. Klara élete végéig jogosult volt az özvegyi nyugdíjra, gyermekei pedig árvaellátást kaptak nagykorúságuk eléréséig. Sem szegények, sem gazdagok nem voltak. Apja halálát követõen Adolf iskolai karrierje zátonyra futott és piperkõc utcagyerek vált belõle. Ez a lázadás volt a válasz arra, hogy zsarnoki apja most már semmit sem tilthatott meg neki. Alois egész életében becsületesen dolgozott, és nem engedte volna meg, hogy fia se iskolába ne járjon, és ne dolgozzon. A folyamatosan munkanélküli, divatosan öltözködõ fiatal Hitler úgy tûnik mindenben különbözni akart az apjától. Alois keményen dolgozott, Adolf csak lézengett. Alois akkurátosan pontos volt, Adolf az opearelõadásokat kivéve mindenhonnan elkésett. Alois konzervatív módon öltözködött, legjobban az osztrák birodalmi egyenruhát szerette. Adolf viszont, szalonkabátban, szarvasbõr kesztyûben, cilinderrel a fején, sétapálcával a kezével grasszált az utcákon. Linzi és bécsi éveiben Hitler megvetette az egyenruhát. A városi hölgyeket akik ügyet sem vetettek rá, pedig egyenesen utálta. Bolondult viszont az operáért. A linzi operatársulat minden elõadását megnézte, ha csak tehette. Szenvedélyesen szerette az operákat, különösen Richard Wagner darabjait. Egyszer megjegyezte, hogy az opera számára, olyan mint a vallás és úgy látogatja az operaelõadásokat mint ahogy más emberek a templomba járnak. A fiatal Hitler a linzi opera törzsközönségéhez tartozott, akkor is, ha nem engedhette meg magának, hogy a drága zsöllyén foglaljon helyet, meg kellett elégednie az olcsó állóhelyekkel. Egy kívánatos állóhelyért való tülekedés során történt egy alkalommal, hogy Augustin Kubizek felfigyelt a szúrós pillantású fiatalemberre. Barátságot kötöttek, amely negyven évig tartott és öt éven keresztül valóban bensõséges volt. Kubizek politikai értelemben soha nem
volt Hitler követõje. A Führer hatalomra jutása után sok kritika érte azért, mert nem lépett be a nemzetiszocialista pártba. Végül jóval az orosz front megnyitása után belépett ugyan, de csak azért, hogy támogatásáról biztosítsa régi barátját. Kubizek személyes feljegyzéseinek köszönhetjük, hogyHitler linzi és bécsi tartózkodásáról egyáltalán tudunk valamit. A két fiatalember sülve-fõve együtt volt. Kubizek volt a passzívabb, õ volt az akinek Hitler elmesélte kialakulóban lévõ gondolatait. Kubizek feljegyzéseit a történészek rendkívül megbízhatónak tartják. Kubizek naplójának tanúsága szerint Hitler nagy hatással volt rá azon a napon, amikor 1904.október 31-én elõször találkoztak. Soha életemben nem találkoztam még emberrel, akinek ilyen átható pillantása lett volna, írta Kubizek. Adolf haragjáról késõbb így írt: Szeme villogott. Volt benne valami baljóslatú, mintha minden felgyülemlett gyûlölete izzó szemén keresztül akart volna elõtörni.Kubizek anyja így kiáltott fel, amikor elõször
találkozott fia barátjával: Micsoda szemek! Kubizek visszaemlékszik rá, hogy anyjának szavai inkább
félelmet, balsejtelmet fejeztek ki, mintsem elismerést. Az embereknek mindig feltûnt Hitler anyjától örökölt szeme,
de Hitler maga is megdöbbent amikor elõször pillantotta meg Franz von Struck, Medúza portréját: Micsoda szemek! kiáltott fel a kép láttán, Anyám szemei! Hitler karrierje érdekében tudatosan kihasználta szemeit. Órákig állt a tükör elõtt és azt gyakorolta, hogyan lehet ellenfeleit egyetlen pokoli pillantással harcképtelenné tenni. Nem sokan mondhatják el Hitlerrel való találkozásuk után,hogy átható tekintete hatástalan volt rájuk.A szemek, melyek Kubizek anyját megrémisztették, egy 66 milliós népet hipnotizáltak meg. Széles körben ismert, hogy Hitler undorodott az alkoholtól, a dohányzástól, és a hústól. Némelyek ezt a zsarnoki apa
iránti gyûlöletével magyarázzák. Tény, hogy az apja, Alois Hitler szerette a húsételeket, erõs dohányos volt, és gyakran látogatta a különféle sörözõket. Hitler életében hét olyan nõ volt, akikkel romantikus kapcsolatba kerülhetett volna, ha nem félt volna az ilyen kapcsolatoktól. Az elsõ egy Stephanie nevû fiatal linzi lány volt. Barátja Kubizek szerint Hitlert teljesen elbûvölte a bájos kis teremtés, de közeledni nem volt hozzá bátorsága. Stephanie édesanyjával mindennap átkelt a Linz-Leonding hídon
és néhány órás sétát tett Linz belvárosában. Adolf türelmetlenül várta õket a híd linzi oldalán, hátha elkaphatja Stephanie pillantását, esetleg mosolyát. De Stephanie nem sokat törõdött vele. Késõbb Stephanie hozzáment egy fiatal katonatiszthez
és elköltözött Linz-bõl, nagyjából akkortájt amikor Hitler Bécsbe költözött. Sok évvel a második világháború befejezése után egy újságíró rátalált Stephaniere, aki egy ezredes özvegyeként élt egy német kisvárosban. Titkos hódolója ekkorra már rég halott volt és nevét a gonoszság szinonimájaként emlegették. Az újságíró megkérdezte az idõs hölgyet, hogy emlékszik-e arra a jól öltözött fiatalemberre, aki annak idején mindennap megvárta a Linz-Leonding hídnál. - Halványan - válaszolta a hölgy. El lehet képzelni a megdöbbenését, amikor megtudta, hogy az illetõ valójában nem volt más, mint Adolf Hitler! Hitler hölgyismerõsei közül valószínûleg Stephanie volt az egyetlen lelkileg kiegyensúlyozott alkat. A többiek mind, vagy öngyilkosok lettek, vagy öngyilkossági kísérletet hajtottak végre. Geli Raubels, Hitler unokahúga, aki állítólag intim kapcsolatban állt Hitlerrel, pisztollyal vetet véget életének, a náci hatalomátvétel estéjén. Eva Braun, aki végül néhány órával közös öngyilkosságuk elõtt feleségül ment Adolf Hitlerhez, eredetileg egy, a Führer környezetéhez tartozó fényképész aszisztense volt.
Nem keltetette fel a Führer érdeklõdését egészen a második öngyilkossági kísérletéig. De attól fogva egyre közelebb kerültek egymáshoz, és végül össze is házasodtak. Hitler mindig is nagy tisztelõje volt a halálnak, és érdekelték azok az emberek, akik oly módon mertek szembe nézni a halállal, hogy saját életüknek akartak véget vetni. Hitler idegenkedett a nõktõl, és félt a szexualitástól is. Bár keringtek történetek állítólagos szexuális kapcsolatairól, valószínû, hogy kevés szerelmi kapcsolata volt, sõt az is lehetséges, hogy szûzen halt meg. A szexualitástól való félelméhez hozzájárulhatott feltételezett egyheréjûsége. Hitlernek egyéb fóbiái is voltak. Félt a lovaktól, a víztõl, a sötétségtõl. Rezidenciája és irodái egész hajnalig fényárban úsztak. Amilyen különös félelmei voltak, éppoly különös vonzalmai is voltak. Hitlert vonzotta az emberi vér, a lefejezés, és a hollók látványa.
Rajongott a farkasokért, melyek szent állatai voltak. A germán tradíció szerint a holló halált jelent, megjelenését baljós elõjelnek tekintették. Európa nagy részén a hagyomány összefüggésbe hozta a hollót a gonoszsággal, a démonokkal, sõt magával a Sátánnal is. Hitler rendeletet adott ki a hollók védelmére. Semmilyen formában nem volt szabad bántani õket. A farkas is olyan állat melyet azonosítani szoktan a Sátán-nal. Hitlernek nagyon tetszett az a névmagyarázat, mely szerint az Adolf az õsi germán Athalwolf vagyis az atah és wolfa szavakból származik és annyit jelent, hogy nemes farkas. Hitler gondolkodásában kezdettõl fogva jelentõs szerepet játszott a farkas fogalma. A Reischwehr politikai kémjeként Hitler mindvégig a Herr Wolf álnevet használta. A Führer háborús fõhadiszállásai is farkasneveket kaptak. Hitler kedvenc kutyája egy Blondi nevû farkaskutya volt.
Hitler választotta a Volkswagen gyár nevéül a Wolfsburg (Farkasvár) nevet. A történelem során Isten rendszeresen szólt bizonyos személyekhez akiket kiválasztott különleges feladatat elvégzésére. De a Sátán ebben is utánozza Istent. Idõrõl-idõre elõfordul, hogy egyes bûnözök úgy nyilatkoznak, hogy tettüket valamilyen természetfeletti erõk parancsára hajtották végre. A kérdés, hogy Hitler valóban hallott-e ilyen hangokat? 1918 októberében Hitlert a pasewalki katonai kórházban kezelték, miután a ypresi csatában ideiglenesen elveszítette a látását, valószínûleg az ott alkalmazott harci gáz következményeként. Pasewalk-ban történt, hogy Hitlerben határozott küldetéstudat alakult ki. Hangokat hallott, melyek azt mondták neki, hogy a gondviselés õt választotta ki arra, hogy Németországot megszabadítsa a gyûlölt zsidóságtól. A démonizáltságnak egyik jele, hogy az illetõ látszólag természetfölötti erõk védelmében áll. Adolf Hitler ilye
nember volt. Államférfiként tizenegyszer követtek el merényletet ellene, sikertelenül. Lélektani szempontból Hitlert elsõsorban
a félelem és az aggodalom motiválta. Bár egyáltalán nem volt gyáva, mint azt az elsõ világháborús feljegyzések tanúsítják,
sokszor elõfordult, hogy meghatározhatatlan félelem kerítette hatalmába. Egyik bizalmas hölgyismerõsének bevallotta, hogy fél
éjszaka egyedül maradni. (Szokatlan egy olyan embertõl aki Isten kiválasztott messiásának tartotta magát.) Hitler sötétségtõl való félelme miatt késõn feküdt le, és ritkán kelt fel reggel 10 óra elõtt. Az éjszaka a rettegés idõszakát jelentette a Führer számára. Minden helyiséget kivilágíttatott, hogy az ijesztõ árnyakat elûzze. Egy SS-testõr elmondta, hogy Hitler gyakran felriadt
álmából, és segítségért kiáltott. Ilyenkor berohantak és ott találták az ágy végében ülni, félelemtõl reszketve. Félelmeit sokszor morbid élvezetekben élte ki. Szerette a tüzet, a pusztítást, a vért. Elkeseredett küzdelmet folytatott arra, hogy elnyomja
a bensejében uralkodó szorongást. Lehetséges, hogy azért is foglalkozott olyan sokat a sötétséggel és a tûzzel, mert a lelke mélyén tudta, hogy mi vár rá a halála után. A történelem idõrõl-idõre megmutatja, mi lesz a sorsa azoknak a népeknek és diktátoroknak, akik kezet mernek emelni Isten választott népére. A német mitológia fiatal korától kezdve foglalkoztatta.
Szellemi példaképe Richard Wagner volt, akinek skandináv istenekkel és szõke hõsökkel teleszõtt operái õsi germán legendákat idéztek. Hitler kedvence Wotan volt, a rombolás istene. Nagy hatással volt rá Franz von Stuck, Vad hajsza címû festménye, amely lóháton ábrázolja Wotan-t, amint tombolva vágtat végig a világon. Áldozatai kísértetiesen hasonlítanak a koncentrációs táborok mártírjaira: csontig lesoványodott testek, beesett arcok, betegesen sápadt bõrszín. A festmény 1889-ben, Hitler születésének évében készült. Wotan figurája, arcvonásai megdöbbentõen hasonlítanak Hitlerre. A vér is fontos szerepet Hitler életében. Egy beszélgetés során Hitler felajánlotta, hogy felvágja az ereit, és az emberei ihatnak a vérébõl.
Más alkalommal gúnyosan beszélt arról, hogy holttestébõl készítsenek véreshurkát és osszák szét a katonák között. Hitler tehát egyrészrõl bátor volt, másrészrõl viszont tele volt félelmekkel. Meg volt gyõzõdve arról, hogy Isten õt választotta ki arra
a szent küldetésre, hogy Németország Messiása legyen.