1. rész 

1942. április 13-án a szeredi koncentrációs táborban zárt tehervagonokba raktak bennünket - 100 férfit. A kocsik ajtaját kívülről lezárták, így nem tudtuk a menetirányt megállapítani. Hosszú utazás után az ajtókat kinyitották, s ekkor meglepve vettük észre, hogy átléptük a szlovák határt, s egy Zwardon nevű lengyel vasútállomáson vagyunk. Az őrséget - amely eddig a Hlinka-gárda tagjaiból állt - a Waffen-SS egysége váltotta fel. Miután néhány kocsit lekapcsoltak, folytattuk utunkat az auschwitzi állomásig, ahol egy mellékvágányon álltunk meg. A lekapcsolt vasúti kocsik visszahagyása állítólag az elszállásolási nehézségek következtében történt. A visszahagyottak egyébként néhány nap múlva követtek bennünket. Megérkezésünk után ötös sorokban sorakoztattak, majd megszámoltak bennünket. 640-en voltunk. Kb. 20 perces menetelés után, nehéz csomagokkal megrakodva - Szlovákiát jól felszerelve hagytuk el - megérkeztünk az auschwitzi lágerbe.

Auschwitzban azonnal egy nagy barakkba vezettek bennünket. A barakk egyik oldalán le kellett adnunk a csomagjainkat, a másikon teljesen le kellett vetkőznünk, s átadtuk értékeinket. Utána meztelenül átmentünk a szomszédos barakkba, ahol a fejünket és az egész testünket leborotválták, s Lysollal fertőtlenítették. A barakkból kifelé jövet mindegyikünk kapott egy számot. A mi számozásunk 28.600-zal kezdődött, s sorozatosan ment tovább. E számot a kézben tartva hajtottak át bennünket egy harmadik barakkba, ahol a tulajdonképpeni felvétel lezajlott. Ez abból állt, hogy a második barakkban kapott számokat - rendkívül brutális módon - a bal mellkasunkra tetoválták. Ennek során sokan közülünk elájultak. A személyi adatainkat is felvették. Innen százas csoportokban egy pincébe vittek bennünket, később át egy barakkba, ahol rabruhát és facipőket kaptunk. Az egész eljárás körülbelül délelőtt 10-ig tartott. Még ugyanazon a napon elvették tőlünk a rabruhákat, és helyettük régi orosz katonai egyenruhákat (inkább rongyokat) adtak. Ebben a felszerelésben kísértek át bennünket Birkenauba.

Auschwitz lényegében politikai foglyok, ún. védőőrízetesek gyűjtőtábora. Odairányításom idején, azaz 1942 áprilisában itt körülbelül 15.000 fogoly volt - főként lengyeleket, birodalmi német és orosz polgári személyeket, ún. őrízetes oroszokat gyűjtöttek ott össze. A táborlakók kis része bűnözőkből és munkakerülő elemekből állt.

Mind a birkenaui munkatábor, mind pedig Harmanse, a tábor kis gazdasága az auschwitzi lágerparancsnokságnak van alárendelve. Valamennyi odairányított fogoly először Auschwitzba kerül, ahol megfelelő számot kapnak, majd vagy ottmaradnak, vagy Birkenauba, illetve nagyon kis számban Harmanseba kerülnek. A foglyok érkezésük sorrendjében kapnak számot. Minden számot csak egyszer használnak, s így az utolsó szám az addig az időpontig a lágerbe került foglyok összlétszámát jelzi. A birkenaui táborból történő szökésünk idején, azaz 1944. április elején ez a szám kb. 180.000 volt. Kezdetben ezeket a számokat a foglyok bal mellkasára tetoválták, de mivel ezek elmosódtak, később a bal alkarra, a csukló fölé került.

Valamennyi fogolykategóriát nemzetiségtől függetlenül ugyanúgy kezelik. Csupán az ellenőrzések megkönnyítése céljából, különböző színű háromszögekkel különböztetik meg őket; ezek a fogoly számozása alatt, a bal mellkason helyezkednek el. A fogoly nemzeti hovatartozását a háromszögben található kezdőbetű jelzi (pl. a lengyeleknél: P=Pole). Az egyes színek a következő kategóriákat jelentik:
piros háromszög = politikai védőőrízetesek
zöld háromszög = köztörvénys bűnöző
fekete háromszög = munkakerülők (főleg oroszok)
rózsaszínű háromszög = homoszexuálisok
lila háromszög = a bibliakutatók szektájának tagjai.
A zsidó foglyok megjelölése ettől csak annyiban tér el, hogy a megfelelő háromszöget (többnyire piros) kis sárga háromszögekkel egy Dávid-csillaggá egészítik ki.

Az auschwitzi láger területén különböző gyárak vannak, így többek között a DAW (Deutsche Aufrüstungswerke), a Krupp és Siemens cégek egy-egy üzeme, valamint egy "BUNA" nevezetű, több kilométeres kiterjedésű épülő gyártelep, amelyik már a tulajdonképpeni táboron kívül fekszik. Ezekben az üzemekben dolgoznak a foglyok.

A szűkebb értelemben vett tábor, ahol a foglyokat elhelyezik, egy kb. 500X300 méteres területen fekszik. E tábort két sorban, kb. 3 méter magas betonoszlopok veszik körül. Az oszlopokat magasfeszültségű vezetékek kötik össze, amelyek mindkét oldalon szigetelőkre vannak erősítve. E két kerítéssor között, kb. 150-150 méteres távolságokban 5 méter magas őrtornyok állnak, géppuskákkal és reflektorokkal felszerelve. A belső magasfeszültségű kerítés előtt, kis távolságra egy szokványos drótkerítés húzódik. Ennek a kerítésnek már a puszta megérintésére gépfegyvertűzzel válaszolnak a tornyokból. Maga a tábor három házsorbóll áll. Az első és a második házsor között van a tábor utcája. Kezdetben a második és a harmadik házsor között egy fal húzódott. 1942. augusztus közepéig a fal mögötti házakban helyezték el az 1942 márciusában és áprilisában deportált fiatal szlovák lányokat. Számuk kb. 7000 volt. Miután ezeket a lányokat Birkenauba szállították át, ezt a falat lerombolták. A bejárat fölött nagy betűkkel a következő felirat volt olvasható: "Arbeit macht frei".

Az egész tábort kb. 2000 méteres körben őrtornyok övezik, cirka 150 méterre egymástól. A fent leírt őrzési rendszerrel ellentétben, amelyet "kis őrláncnak" hívnak, ez alkotja a "nagy őrláncot". A kis és a nagy őrlánc közötti területen találhatóak a különböző üzemek és munkahelyek.

A kis őrlánc tornyait csak éjszaka foglalják el, s egyidejűleg a kettős kerítésrendszerbe áramot vezetnek. A kis őrlánc legénysége reggel elhagyja őrhelyét, s egyidejűleg a nagy őrlánc tornyait foglaljál el őrök. A két őrzónán átszökni majdnem kizárt. A kis őrláncon éjszaka nem lehet átjutni, míg a nagy őrgyűrű tornyai olyan közel állnak egymáshoz (csupán 150 méternyire, azaz egy torony csak 75 méteres kört őríz), hogy ezek észrevétlen megközelítése lehetetlen. Ha valaki ezek közelébe megy, akkor minden további nélkül lőnek. A nagy őrlánc őreinek esti váltása csak akkor történik meg, amikor a táborlakókat már megszámolták, s meggyőződtek arról, hogy valamennyi fogoly a kis őrláncon belül található. Abban az esetben, ha kiderül, hogy egyik vagy másik fogoly hiányzik, akkor szirénákkal riadót fújnak.

Ilyenkor a nagy őrlánc legénysége a tornyokban marad, a kis őrlánc őrei szintén elfoglalják helyüket a tornyokban, s akkor megkezdődik a keresés a két őrlánc közötti területen; ezt néhány SS-katona végzi vérebekkel. A szirénákkal a láger távolabbi környékét is riadóztatják, s így a fogolynak, ha csodával határos módon mégis sikerült a két őrláncot átlépnie, minden valószínűség szerint számolnia kell azzal, hogy az SS és a rendőrség megerősített őrjáratának kezébe kerül. A fogoly kopaszra nyírt feje, feltűnő ruházata (vagy a csíkos rabruha, vagy a piros színnel bemázolt rongyok), valamint a környéken élő, a megfélemlítés révén a legjobb esetben passzív lakosság magatartása is tovább nehezíti a szökést. Nemcsak a legcsekélyebb segítségnyújtást, de az azonnali feljelentés elmulasztását is halállal büntetik. Ha a foglyot három napon belül sem sikerül kézre keríteni, a nagy őrlánc addig a tornyokban tartózkodó legénysége azokat elhagyja, miután feltételezik, hogy a szökevénynek valamilyen módon sikerült elhagynia az őrláncokat. Ha élve fogják el a foglyot, akkor az egész láger szeme láttára felakasztják. Ha megtalálják a holttestét, akkor azt visszahozzák a lágerbe - akárhol akadnak is rá -, és a bejáratnál közszemlére teszik ki. A kezei közé tesznek egy táblát a következő felirattal: "Íme itt vagyok". Fogságunk kétéves időtartama alatt nagyon sok szökési kísérlet volt, azonban 2-3 eset kivételével élve vagy halva, de mindig visszahozták a szökevényt. Azt, hogy vajon azoknak, akiket nem hoztak vissza a táborba, tényleg sikerült-e megszökniük, nem tudjuk. Mégis, határozottan állíthatjuk, hogy azon zsidók közül, akiket Szlovákiából Auschwitzba vagy Birkenauba vittek, mi vagyunk az egyetlenek, akiknek a szökés sikerült.